1848 szeptemberében a magyar országgyűlés többnapos vitát folytatott a pálinkafőzés megadóztatásáról. A törvényjavaslat előterjesztője a pénzügyminiszter, bizonyos Kossuth Lajos volt.
Egyes lapok szemére is hányták az elitnek, hogy miért ezzel foglalatoskodik egyéb fontos kérdések helyett. Lónyay Gábor követ azonban felszólalásában nyomós indokot szolgáltatott: „Az indirect adók közt a’ pálinkaadó az, melly nagy tekintetre méltó; mert azt, minden országok czélszerünek s jónak látták megadóztatni, ’s azt hiszem, hogy Magyarországon is nem sokára el fog annak ideje következni, hogy azt — mint hatalmas fogyasztási adót — igénybe fogja venni a’ státus; mert például: Poroszországnak, melly csaknem hasonló kiterjedésű honunkkal s népességre nézve is szinte egyforma, a’ pálinkaadó 6 millió pengő Ftot hoz be évenkint.”
A vita hozzászólásait böngészve számos érdekességre bukkanhatunk. Manapság szeretünk a pálinkára úgy gondolni – mint ahogy a törvény is tartja -, hogy az hazánkban termett gyümölcsből lepárolt szesz. A korabeli pálinkaadótörvény viszont rávilágít, hogy a XIX. században szinte bármiből készülhetett pálinka.
Az egyes alapanyagok használatát regionális sajátosságok indokolták. A Felvidék gazdálkodói földjükön szinte kizárólag burgonyát tudtak termeszteni, ami azonban nem tartósítható, ezért a saját fogyasztás és a marhák takarmányozása után megmaradt felesleget le kellett párolniuk, mielőtt megromlott volna. Az esetleges fölös földeket is erre a célra lehetett felhasználni. Székelyföldön is az állattartás indokolta a pálinkafőzést: egyes területeken legelők és kaszálók hiányában kizárólag a pálinkafőzés után maradt „moslékkal” tudták táplálni az állományt. „Így például: küldőim Kézdivásárhelyen merőben pálinkafőzésből élnék, ’s egy ház sincs, hol pálinka ne főzetnék” – mondta Fábián Dániel követ. Így a szeszfőzés gazdasági szükségszerűségnek volt tekinthető, amellyel kalkuláltak a gazdák. Érdekes kitétel még, miszerint a burgonyaalapú főzés inkább a nagygazdákra jellemző tevékenység volt, viszont „a’ szegény osztály krumpliból ritkán főz, hanem gyümölcsből”. A gabonapárlatok kérdésében nagyobb volt az egyetértés: míg a burgonyánál is előfordulhat, hogy esetleg éhes szájak elől kerül az üstbe, a gabona lepárlása egyértelműen népélelmezési problémákhoz vezethet. Barthos Ede egészen odáig merészkedett, hogy „ha hatalmamban volna, én részemről a gabonábóli pálinkafőzést az egész világon megakasztanám”. (Szerencséjére szavai nem a skót parlamentben hangzottak el…)
A gazdasági kérdések mellett említésre kerültek az egészségügyi és erkölcsi hatások is. Mai szemmel talán ez a legérdekesebb hozzászólás: „olly nagy mennyiségben kezdenek főzni a’ gyárak hogy csak fortély utján tudják azt elfogyaztani, ’s korcsmákban a pálinka ára csaknem kissebb mint a’ boré, s igy a’ nép annyira neki adta magát a pálinkaivásnak, hogy idejének felét pálinkaivással tölti el, s tapasztaljuk, hogy azon előbb egészséges nép, mióta 2 éves gyermek is pálinkát iszik, eltörpül.”
Folyt még szó a házifőzés esetleges adómentességéről, valamint arról is, hogy a használati sajátosságok (évente csak néhány hónapig üzemelő lepárlók vagy éppen a bérfőzdék működése) miatt, valamint a külföldi tapasztalatok ismeretében az üst mérete alapján kiszabott adó helyett indokoltabb lenne az alapanyag mennyiségére kivetni a sarcot.
Vita alakult ki továbbá arról is, hogy a bevezetendő adó mellett mekkora vámokkal kell sújtani a behozatalt (különösen a konkurenciának tekintett lengyel főzeteket), hogy a hazai pálinka versenyképessége megmaradjon, és a csempészetet se bátorítsák.
Az adót végül a következőképpen vetették ki:
A közönséges pálinkáskazán, a kazán nagysága szerint, akónkint rovatik meg:
a) Melly kazánon törköly, seprő vagy más gyümölcsből főzetik pálinka, 4 akó nagyságig fizet 1 ftot, ezen felül minden akó 30 kr.
b) A melly kazánon kolompirból főzetik pálinka, minden akó után 1 ft. adó fizettetik.
c) Habár mindennemű gabonából főzetik pálinka, a közönséges kazán minden egy akó tartaléka 3 ftot fizet.
Gőzgépek a főző edény (Blase) nagysága után rovatnak meg, és pedig:
a) Melly gépen gyümölcs vagy seprő főzetik, minden akó után 1 ftot.
b) Mellyen kolompirból főzetik, minden akó után 3 ftot.
c) Mellyen gabonából főzetik, minden akó után 6 ftot fizet adó fejében.
Nem eladásra, hanem egyedül házi szükségre egy akósnál nem nagyobb kazánon főző földmivelők, bárminő anyagból főzzenek is, 1ft adónál többet nem fizetendnek.
A külföldről behozandó pálinkának minden akójáért, behozatali vámkép 3 ftot 12 kr. pengő pénzben fog az 1849. évi január első napjától fizettetni.
(Egy pesti és pozsonyi akó 50,8 liter, 1 konvenciós ezüstforint mai árfolyamon kb. 5500 forintnak felel meg.)
Leave a Reply