Húszéves Islay whiskyk dizájnerpalackban

Islay legrégebbi hivatalos lepárlója, a Bowmore az amerikai Snarkitecture dizájnstúdióval állt össze, hogy megalkossák a Bowmore Captivo kollekciót.

Mindkét márka a kézművességről, a kreativitásról és a felfedezésről szól: ahogy a Bowmore whiskykben minden korttyal újabb rétegek tárulnak fel, a Snarkitecture munkái is azt célozzák, hogy az emberek mélyebbre tekintsenek és olyan dolgokat fedezzenek fel, amelyekre nem számítottak.

A közös munka érdekében a dizájncég társalapítója, Alex Mustonen New York-ból repült Islay-ra, ahol a sziget természeti környezetéből és a lepárló mélyéről – köztük a világ egyik legrégebbi érlelő raktárából, a Bowmore No.1 Vaults-ból – merített ihletet.

Mustonen elmondta: „Ez az első alkalom, hogy a Snarkitecture a whisky világába merészkedik. Felfedeztem a hasonlóságokat aközött, ahogy a Bowmore whisky készül, és ahogyan én közelítek meg egy épített környezetet. Az építészetben a terek és a tárgyak arra hívják fel az embert, hogy nézze meg újra és gondolja át az előfeltevéseit. Felfedeztem, hogy a whiskykészítés hasonló filozófiát követ, az időt, a türelmet és a kíváncsiságot értékeli. Úgy gondolok a projektjeimre, mint pillanatokra, amelyek lehetővé teszik az emberek számára, hogy átlépjenek a határokon egy olyan térbe, amely kívül esik a mindennapi élményeiken. A Captivo kreatív anyagait hasonló szellemben közelítettem: a mű portálként működik, amely bevezet a Bowmore világába, valami különlegesbe.”

A kollekció két tételből áll.

A Bowmore Captivo Oak Voyage megmutatja, hogy az idő és a céltudatosan kiválasztott tölgyfahordók milyen hatással vannak a Bowmore karakterére. Ez a tétel két évtizeden át amerikai tölgyből készült ex-Bourbon hordókban érlelődött, majd nagyméretű, egykori Oloroso sherrys hordókba került a gazdagság és összetettség fokozása érdekében. A whisky érett cseresznye, kandírozott narancs és manukaméz jegyeivel nyit, amelyhez a váratlan, hűvös eukaliptusz, valamint a pörkölt tölgy csatlakozik, míg a lecsengésben finom, vaníliás édesség és enyhe tábortűzfüst jelenik meg. Az 50,8% alkoholtartalmú ital javasolt kiskereskedelmi ára 360 euró.

A kizárólag a nemzetközi utazási kereskedelemben kapható Bowmore Captivo Sherry Cask Pursuit a spanyol bodegák és Islay szigete között repít át. Ez a tétel spanyol tölgyből készült Oloroso sherrys és amerikaitölgy bourbonöshordókban érlelődött, majd közepes méretű (hogshead) sherryshordókba került, ami déligyümölcsös ízekkel és törtborsos jegyekkel gazdagította, melyet a puha tölgy és a füstölt karamella egészít ki, lecsengésében édes tőzegfüsttel és egy árnyalatnyi pörkölt mangóval. Ezt a változatot 51,8% alkoholtartalommal palackozzák, javasolt ára 380 dollár vagy 320 font.

Dr. Calum Fraser, a Suntory Global Spirits blendingmestere szerint „ezeket a csodálatosan érlelt whiskyket tudatosan úgy terveztük meg, hogy meghálálják a felfedezést, ahogy a rétegek idővel egymás után feltárulnak. Míg a Bowmore jellegzetes, a citrusosságot, édességet és a finom füstös jegyeket egyensúlyban tartó stílusa megmaradt, a tételek bemutatják, hogy a különféle tölgyfahordók milyen eltérő hatást gyakorolnak az italra. Az Oak Voyage gazdagsága és a Sherry Cask Pursuit lágy édessége megmutatják az idő és a hordóválasztás figyelemreméltó hatását. A Snarkitecture zseniálisan ragadta meg a felfedezés lényegét és olyan munkákat alkotott, amelyek mindegyik whisky egyéniségét kifejezik, miközben hűek maradnak a Bowmore örökségéhez.”

Leave a Reply

Up ↑

Discover more from Iszunk Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading